2013. július 3., szerda

Wolf hotel

Először is köszönöm mindenkinek aki olvassa a blogomat. A minden nap megnézzük Sara-val, hogy melyikünknek van több látogatója, és nekem több szokott lenni, és ez nagyon jól esik, hogy ennyi embert érdekel, hogy mi történik itt velem. Még egyszer NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM, hogy ennyien olvasnak. Jó látni ahogy a szám egyre csak nőőőő....
És túlléptem ezt a számot is...
Ma mindenki pihent, vagyis később keltünk, megreggeliztünk és lementünk fürdeni. Kint kezdtünk , csúszda meg minden, de a viz kint és bent is hideg volt, igy Robert csak délután jött be.
Mikor reggel lementünk én csúszdáztam a lányokkal, majd kifeküdtem a napra és megtanultam, hogyan nem szabad napozni. Mivel a két lábam keresztben volt, az egyik csak félig barnult le. :D Ez délután megváltozott, és rendes szinem lett, és egyenletes.
Mivel kint hideg volt a viz, bementünk és a lányokkal bementünk abba a medencébe ahol a viz körbe körbe kering. Ez fölé nyúlik a gyerek fa ház, és onnan tudnak vizet buritani, fröcskölni a medencében lévőkre, én az első körnél rögtön kaptam kettőt is a nyakamba.
Majd a lányok csúsztak a gyerek csúszdákon és feljöttünk ebédelni.
Amikor visszamentünk ismét kicsit napoztunk, csúszdáztunk, majd Ally feljött velem és Sara-val a benti sárga csúszdára, ami tetszett neki igy többször visszamentünk.
Nekem nagyon tetszett a tegnap emlitett Tornádó csúszda, amire Sara-val mentünk volna de ő nem akart én viszont mindenféle képpen. Igy hát egyedül mentem fel, és irtó klassz volt, nagyon nagyon klassz.
Majd fürödtünk és csúszdáztunk.
Végül feljöttünk átöltözni és lementünk vacsizni.
Vacsi után mentünk a játék terembe, ahol Abby szerencsés volt a szerencsekeréknél és az ezer jegyhez sikerül pörgetnie.... A végén 2011 db jegy lett, amiből vettek labdát, kutyát, ami úgy néz ki mint ha egy vak vezető kutya és vak pálca lenne ötvözve egybe. Vettek még labdát, cukrot és képtartót.
Majd feljöttünk és pop corn-t ettünk desszertnek.
És akkor a képek.
Az étteremből le lehetett látni az első szintre ahol a gyerekeknek a minden napi báb mese ment.

Abby és az ezres tekerése, a gép elkezdett visszaszámolni.

az 1000 jegy

Robert és a vakvezető kutya szerüség, és a napszemüvegem. Sara megjegyezte, hogy ehhez nem szabad nevetni, igy készült a következő kép.(ez a két kép az egyik kedvencem, nagyon vicces volt). 





És Abby fetreng a nevetéstől. :D

1 megjegyzés: