A reggel nem volt hosszú, tévéztünk, olvastunk, beszélgettünk.
Reggel itt volt Sara anyukája, majd mikor elment nekiálltunk az ebédnek, a mi rizs, hús, zöldség és tortilla volt. A tortilla, bolti volt de ezt kézzel csinálták, és nagyon finom volt. Tudom hogy minden ételre amiről irok azt mondom, hogy finom, de tényleg minden nagyon finom itt.
Én gyorsan befejeztem az ebédet és bejöttem a szobámba, hogy Skypon tudjak beszélni a kis húgommal, mivel holnap (kedden), ő fog utazni, Angliába, a nyár végéig. Ha jól tudom egy nap különbség lesz a hazajövetelünk között. Holnap kilencedike lesz és én is kilencedikén utaztam, szóval elköszöntem tőle, mivel nem biztos, hogy tudunk beszélni majd a nyár folyamán.
Mikor befejeztem a beszélgetést, elindultunk a könyvtárba, ami az itteni gimiben van, ez olyan 2-3 km-re van. Meglepő volt mert nagyon sok ember jött könyvtárba, és mondta Sara, hogy itt népszerü, ők nyáron hetente egyszer vagy kétszer jönnek.
Abigail talált egy csomó csomó könyvet magának. Ally csak kettőt, Sara a PS I love you-t és a kis herceget, mivel egyik nap szó esett róla és ők nem ismerik.
Én már egy nehéz eset voltam, sok érdekes könyv volt ott, de nem mindegyiket tudnám elolvasni. Igy hát kerestünk és kerestünk, majd a sarokban volt egy szék oda ült le Ally és kicsit mögötte még voltak könyvek, és én elkezdtem nézegetni őket, majd Ally hátra nyújtott egyet, és megvolt a megfelelő könyv.
Majd kicsit előrébb húzta a széket és ő is beült velem a sarokba és olvasgattuk a könyveket.
Hazafelé bementünk egy antikváriumba, bútort nézni a nappaliba, a tévének és a lejátszóknak és egyéb cuccoknak, mert ami most van az kicsi, de nem találtunk semmit.
Itthon mindenki nekiállt olvasni, Abby és én kiültünk a teraszra olvasni, majd én be is fejeztem a könyvet , ez egy nagyon egyszerü könyv volt, és még érdekes is.
Majd Robert és Sara elmentek edzeni mi a lányokkal pedig nekiálltunk vacsizni és megnéztük a Mirror, Mirror-t, ami nekem tetszett, annak ellenére, hogy elég sok rosszat hallottam róla.
A lányok épitettek bunkert, ami abból áll, hogy a két kanapét egymással szembe összetolták de középen hagytak helyet oda rakták a párnákat és az ágynemüt , igy oda is lehetett feküdni és ennek a résznek a fej részéhez pedig a megforditott karos széket. És még a kanapé négy sarkába rakták a sátor merevitőjének a lábait, de csak az egyik oldalt van rá teritve pléd.
Robert mesélte este, hogy Gábor monda neki, hogy minden könyvnek meg tudjuk nézni, hogy milyen nehéz olvasni és eddig 2,5 és 4,5 között olvastam, ez egy hatalmas segitség és ötlet, mivel nagyon nehéz volt könyvet választani.
Később Roberttel elmentünk a Wal-mart -ba és amikor visszaértünk elmentek Sara-val, a bútorért, mert közben a facebookon találtak jót, itt Forney-ban, addig a lányokkal tévéztünk a sátorban, majd ők ott is aludtak.
A bútor pedig elég nagy, és holnap megyünk reggel festéket venni, mivel Sara átfesti, talán krém és türkiz szinü lesz, ez még eldöl.
Megtaláltam a képeket! Nagyon színpatikus a család ,ahol nyaralsz!A színészre rákerestem ... nem ismerős a számomra .. nem hinném ,hogy láttam tőle filmet!Sajnálatos ,hogy ilyen fiatalom meghalt!
VálaszTörlésPuszi Mami ,Apcsi ,Balázs