Reggel sokáig aludtam, mivel mára nem volt semmi programunk. Vasárnap van , ez pihenős nap.
Tegnap elkezdtem irni a blogomat, de fáradt voltam igy reggel fejeztem be, és rögtön kelés után. A reggel rögtön rossz hirrel indult, ugyanis meghalt, 14-én Cory Monteith, csak holnap derül ki hogy miért.
Ő volt a sokat emlegetett Glee egyik főszereplője, igy mentem ki Sara-ékhoz , akik kint pakoltak a garázsban, mivel ma nem tudott festeni, mert esett egész nap az eső és párás a levegő, és ezt mondják egész hétre.... de szerencsére nincsen hideg.
Szóval mentem ki, hogy hallották e a hirt, és mondták, hogy igen ők is olvasták reggel. Engem kicsit lesokkolt , és szerintem még sok embert...
Ma mindenhol erről lehetett olvasni.
Blog irás után neki álltam az ebédnek, ami spaghetti volt. Délután beszéltem egy-két emberrel az interneten. Majd a lányok és Sara pakolták a lányok szobáját úgyhogy mentem megnézni mit segithetek. Közben Robert elment a boltba bevásárolni, majd amikor hazajött nekiálltunk a vacsorának. Vacsi közben megnéztük a Made in Manhattan-t. Picit beszélgettünk még, én próbáltam olvasni.
Majd bejöttem filmet nézni , és Roberték is mentek filmet nézni.
Holnap reggel a lányokat visszük délelőtti táborba, kosárlabda táborba, amig ők játszanak, mi Sara-val Glee-t nézünk, maratont tartunk szerintem majd minden nap.....
Szia Melinda, ma megkaptam a képeslapot, nagyon örültem neki, köszönöm szépen! :) További szép élményeket kívánok neked a nyárra! Viki n.
VálaszTörlésSajnos ,Én nem kaptam meg a képeket! Igaza van Sárának : én is nagyon szeretem az esőt hallgatni ,ahogy csendesen kopog az ablakon...Jól érzed magad az minden leveledből kiérzem...
VálaszTörlésKívánok szép hetet! Puszi Mamid,Apcsi Balázs.
Mi is megkaptuk! Köszi!
VálaszTörlés