2013. augusztus 7., szerda

Az utolso napom

És elérkezett az amit nem igazán vártam , az utolsó nap.
Mindenkitől bocsánatot kérnék amiért nem irtam le az utolsó hónapot. De egyrészt időm és energiám nem volt, más részt pedig otthon lesz jó sok mesélni valóm.
Olyan embereket sikerült itt kint megismernem , amiről nem is álmodtam. A család akikhez kijöttem, befogadott és szerintem ezt otthon nem mindenki tenne meg, persze tisztelet a kivételnek. Olyan mintha a masodik családom lennének.
És ezzel, hogy kijöhettem az álmomat valósitották meg. És amiket itt láttam egyszerűen hihetetlen, soha de soha nem felejtem el.
Nagyon fog hiányozni ez a hely és főként a család, az emberek akiket megismerhettem. Haza sem mennék ha tehetnem, de mennem kell tanulni , azért hogy egyszer majd vissza jöhessek.
Szóval mégegyszer köszönöm mindenkinek aki segitett ebben , ez egy hatalmas dolog . És persze hogy sok sok ember követte a fél nyaramat.
Köszönöm
       Melinda

48-51 nap

Oké először is tudom, hogy megkéstem, kicsit nagyon a mi eddig nem igazán volt jellemző. Több okból is nem volt időm, majd pedig netem, és este sok energiám már nincsen. Az itt létem minden percét ki akarom élvezni mivel sajnos már nem sok maradt belőle. :( :( :(
Szóval össze tömöritem kicsit a napokat. És fényképek nélkül.

Akkor tehát kezdjük a 48. napnál, a mi szombat volt. Ez egy nagyon tömör szombat volt.
A reggel egy szülinapi party-val indult. De először elmentünk ajándékot venni, a kis fiúnak, William-nek, akinek most volt a 4. szülinapja. A szülinapi zsúr 11 kor kezdődött és ott is ebédeltünk.
Ez nem az a megszokott magyar szülinap volt, én mondjuk csak a saját tapasztalataimhoz tudom viszonyitani, lehet hogy mások már voltak ilyen jellegün otthon.
A szülinap témája a cápa volt.
Na most akkor elő a képzelő erőket ..... MINDEN cápás volt. A meghivók, a kis táblák a kertben és a házban, a lufik, a medencében az úszógumik, a tányérok, a szalvéta, a gyümölcsök, a különféle kis sütik, a kicsi cápának megcsinált muffinok, a távirányithatós nagy léggömb.    Szóval minden.
Mondta Sara hogy ezeket egy szervező hozta igy össze.
Volt egy asztal a nappaliban amin csak különböző csokik és cukrok voltak, és persze cápásak. És minden vendég tudott csinálni magának kis csomagot, amit akart azt tett bele.

Nekünk hamarabb el kellett menni , mivel Abby meccse volt, de sajnos most kikaptunk.
Majd mentünk a templomba ahol Ally segitkezett Robert pedig felolvasott. A templom , a mise elég érdekes. Van hogy nem értek sokat mivel a papnak iszonyatos akcentusa van, de az nyugtat, hogy Saraék sem értik amit mond. :D Most azért kicsit jobban is figyeltem és értettem is, meg összeszedettebb is volt a mise ma, mivel le volt minden irva a papnak hogy mit akar mondani. Volt a kezébe körübelül 20 lap ha nem több, a másik pap meg is jegyezte, hogy akár kezdheti a végin is annak amit el akar mondani mert túl hosszú lenne.
Majd elmentünk vacsorázni, és utána gyorsan haza, Robert a kocsiban várt, mi Sara-val átöltöztünk én csináltam magamnak innivalót és beültünk a kocsiba, mindezt 3 perc alatt. Ezután senki sem szidhatja a nőket, hogy nem gyorsak. És elindultunk festeni.
Nagyon nagyon jó volt. Mindenki nagyon kedves volt, és voltak müvész lelkek is , rajztanárok, akik olyat alkottak, hogy leesett az állam, egyszerüen bámulatos volt. Tudták, hogy megyek, igy a tanár a helyemre oda irta a nevemet, és persze végig segitett mindenkinek és nagyon nagyon élveztem. Meg végig poénkodott mindenki.
Majd Robert eljött értünk és igy vége lett a napnak.

A következő nap ... 49, Vasárnap.
A vasárnapok itt nem túl eseményteliek. Mindenki pihen, relaxál. Isten is a 7. nap megpihent, igy egy hosszú tegnapi nap után mi is kicsit pihentünk.
Reggel a pihenés közben kérdeztem Sara-t, hogy mit szeretnénk csinálni ebédre és vacsorára. Elkezdett gondolkodni és elő vette az újságját, ami egy nagyon jó kis újság, 5 hozzávaló kell mindenhez. Sara kitalálta, hogy mi legyen az ebéd de a vacsit nem tudta, igy felajánlottam, hogy ha gondolja, akár csinálhatok magyar gulyás levest és apukája is át tud jönni vacsizni, mivel Tita elutazott , San Antonioba.
Mivel nem voltak itthon megfelelő hozzávalók elmentünk bevásárolni, Robert addig füvet nyirt a lányok meg bent voltak.
Persze a boltban megint nem találtam meg mindent de kezdek már hozzá szokni :D
Amikor befejeztük az ebédet Ally barátnője akkor érkezett meg.
Én kiültem a teraszra, a jó időre és beszélgettem egy kicsit Anyáékkal. Majd Ally kijött megkérdezni, hogy akarok e segiteni nekik sütni Pound cake-et, ami szerintem a kuglófhoz hasonlit. Igy elköszöntem az otthoniaktól. De a konyhában nem igazán kellett segitenem a két lánynak, nagyon ügyesek voltak. Abby meg a jelenlétével támogatta őket, és közben mesét nézett. Igy én nekiálltam elmosogatni, hogy eltudjam kezdeni a vacsit főzni, de ezt jó nem nagy rumliban csinálni. A lányok kérdeztek néhány apróságot amiben nem voltak biztosak és azokra válaszoltam. A tortájuk pedig lila lett.
Nekiálltam a húst felszeletelni, majd a hagymát és elkezdeni főzni. Most megpróbáltam nekik mindent elkésziteni házilag és úgy, hogy ez tényleg megfeleljen egy vacsorának és senki se maradjon éhesen. Ezért csináltam hozzá pogácsát is, ami izre jó volt, de nem jött fel túl jól. És megpróbálkozam a házi reszelt tésztával, ami jól sikerült , bár a kezemet is sikerült bele reszelnem.
De a végeredmény jó lett. Igaz a lányok nem akarták megkóstólni mivel itt nem igazán szeretik a levest és a felnőttek is csak nagyon kicsi lével ették. De végül is elfogyott igy nem lehetett annyira rossz.
Majd elkeztünk nézni egy lovas filmet ami nagyon tetszett. Mikor vége lett, a délután felállitott sátrat a lányok behúzták a nappaliba és ott aludtak.


Huuh 50. nap
Délelőtt a lányok elmentek fürdeni Sara-val Abby tanárnőjéhez. Én addig itthon maradtam.

2013. július 26., péntek

46-47. nap

Az az igazság hogy nem olyan esemény dúsak a napok, persze megélve teljesen más mint leirva. Az az igazság, hogy amikor irom nem minden jut az eszembe (most elgondolkodva a mai nap délutánjára sem emlékszem, hogy pontosan mit is csináltunk, de mindjárt eszembe jut..., ugyanis nagyon nagyon fáradt vagyok igy este ), és apróbb részleteket nem is irok le. Igy egy nap nem tünik túl esemény dúsnak. De minden nap egy hatalmas élmény. És minden nap csak nevetünk, főleg ha Abigail nekiáll csinálni valamit.
Szóval ha lehet igy most a kettő napot posztolóm egyszerre.
Kezdjük akkor a csütörtökkel.

Ally röpi edzésének utolsó napja volt, igy Sara elment előbb , hogy megnézze mit is csinálnak. Az az igazság, hogy utána ebédeltünk és pihentünk, tévéztünk, én olvastam. Mindenki csinált valamit. Ez egy amolyan ritka nagyon nyugodt délután volt.
Sara megkérdezte, hogy akarok e menni "antikváriumba" , persze hogy szeretnék. Igy mi elmentünk oda, egy akkor hely, te úr isten nagyon nagy. Nem elég egy óra, arra hogy csak körbe járja az ebre, és ez csak egy üzlet volt. Telis teli rengeteg rengeteg bútorral és minden féle csetresszel. MINDEN volt ott.
Itthon vacsizunk és Robert és Abby elmentek foci edzésre, mi addig leültünk lányos filmet nézni, The proposal, Nász ajánlat-ot. Rengetegszer megtudom nézni és még mindig ugyan úgy nevetek minden poénon.
Majd később átrendeztük a bútorokat meg csináltunk pár dolgot.

Péntek
26-a......  Ha belegondolok hogy egy hónap és megyek haza, kicsit megdöbbentő.
Ma ez egyben volt egy nagy nap, mivel hozták az új tévét, mindenki nagyon izgatott volt. És ott ültünk a nappaliban és néztük hogy szerelik össze a tévét. Én kicsit fél zombi módban, mivel tegnap mondta Sara , hogy korán kell kelni mivel 8-r itt van a tévé, hát én megint 8 előtt készen voltam, de csak Ally volt fent.... És később tudtam meg h 8:30-9:50 között hozzák valamikor. A tévé 9:10 körül érkezett.
Majd kipróbáltuk meg minden és délután elmentek Roberték edzeni mi itthon The hole in the wall-t néztünk. Meg játszottunk.
Mikor Saraék is hazaértek átmentünk fürdeni a medencébe, én csak olvasni mentem, de a lányok bent fürödtek igy oda mentem kicsit a medencéhez, 2 perc után ugy néztem ki mint aki végig bent ült. Szóval átmentem és felvettem a fürdőruhámat. De nem voltunk bent sokat a vizben.
Vacsi után Saraák összekészülődtek és mentek egy kicsit a barátaikkal kikapcsolódni egy kicsit. Itthon mi zenét hallgattunk tévéztünk, játszottunk. Majd miután a lányok lefeküdtek én Glee-t néztem.


UI: képeket lehet hogy holnap rakok de ez nem biztos.
Szép hétvégét mindenkinek.

2013. július 24., szerda

45. nap

A reggel ugyan olyan volt mint a többi, Ally, ment röpizni, majd Sara-ék edzeni. Abby-vel játszottunk , videókat néztünk, majd Ally-t egyik ismerős hozta haza, és már ebéd idő is volt. Meg csináltam az ebédet mire Roberték hazaértek.

Ebéd után elmentünk könyvtárba. Én gyorsan össze kapkodtam pár könyvet, mivel nem volt sok időnk. Az olvasási számát nem tudtam megnézni, azt hogy mennyire nehéz, igy elhoztuk az összeset, 11 darab könyvet.
A lányokat gyorsan elvittük zongora órára, majd mentünk Wal-mart-ba , arc festékért, a ma esti foci meccshez. Ez egy kicsit nehéz volt mert alig találtuk meg, de végül meglett. És mentünk vissza a lányokért.
Itthon nem sok mindent tudtunk csinálni, Sara-ék készülődtek , Abby arca ki lett festve, nagyon aranyos lett. A pólók is készen lettek ma.



Az egyik játékos neve, de nem helyesen irva, eredetileg kettő W van a nevében, de elrontották a mezét és indenki erről beszélt igy Sara akart egy vicces pólót csinálni ahol direkt több a W mint amennyi kéne hogy legyen.


GO GO USA !!!!
Miután elmentek, Ally-vel itthon maradtunk egy kicsit én megnéztem a könyvek számait, és nagyon nem azok amiket szerettem volna, mindegyik nehezebb, van 7.3-mas, és ezek a könyvek 2-as gyerekeknek szólnak.

Majd átmentünk Titá-hoz mivel ott vacsoráztunk, megrendeltük a vacsit, majd elmentünk érte, csirke szárnyak voltak, de én csirke mellet ettem. Vacsi után még maradtunk majd hazajöttünk és nekiálltunk cookies-t csinálni, M&M's cookies-t . Gyorsan megcsináltuk a tésztát, majd hagytuk kicsit állni , addig Wii-ztünk és végül beraktuk sülni.      Cookies Monster

Már igy is nagyon jól néz ki.

És kész az első adag

Miután kivettük a sütőből, hogy gyorsabban hűljön Ally, oda rakta a ventilátort.

A első falat.... HMMMMMMMMMMM :)

HMMM


A megmaradt tésztából megcsináltuk sz Óriás Cookies-unkat, ami ugyan csak nagyon fincsi lett.
 Amikor készek lettünk leültünk tévézni és 10 percre rá megérkeztek Robert-ék is, és 3-1-re nyert az USA Yeeeeeeh.
Elkezdtünk beszélni arról, hogy elég hamar hazaértek, és mondta hogy a másik stadionba meg Rangers meccs van, kérdeztem hogy tudjuk nézni a tévében esetleg, és még ment. Nekem tetszett és a szabályok sem bonyolultak. És a Texas Raners is nyert 3-1-re YEEEH, milyen szép este . Az ellenfél a New York Yankees volt.

44. nap

Reggel Sara és Robert vitte Ally-t a táborba, mivel ők utána mentek edzeni. Mi Abby-vel itthon maradtunk és Wii-vel játszottunk, vagyis inkább Abby és én csak néztem ahogy énekel, vagy inkább bohóckodik. Nem is hallottunk az énekléstől amikor Saraék megjöttek. Kint voltunk a konyhában Abby meg a nappaliban és egyszer csak a Jingle Bells-t halljuk, igy nyártájékán.
Megpróbáltam rendes regényt angolul, igazából értettem, hogy mit olvasok, csak nagyon sok szó volt ismeretlen ezért este mondta Robert, hogy inkább térjek vissza a gyerek könyvekhez.
Elmentünk mi lányok Ally-ért, majd ebédelni, a Pizza Hut -ba. Elég vicces szituációkat tudok alkotni, általában mindig hamar rájönnek a pincérek, hogy külföldi vagyok, nem csinálok semmi hülyeséget, vagy nem hozok senkit kellemetlen helyzetbe. Csak általában az akcentusom árul el, de tegnap nem , olvastam és fent akadtam egy röviditésen, és Sara azt irta le egy papirra, és elmondta a pincérnek, hogy magyar vagyok ezért irja le. De egy olyan dolog volt amit nem használnak, mivel nem tól helyes,  szóval nem én voltam a nagyon béna :D
Ebéd után Titával mentünk haza mivel ő is velünk ebédelt és Sara ment manikűröshöz.
A lányok tévéztek Tita vart, egy bandának, lány zenekarnak ruhát, amiből egyet ami félig kész volt rám is adott. Én kicsit olvastam, majd a lányok enni akartak valamit, Tita is és mondta, hogy ő nagyon enne cookies-t igy átmentünk a nagy házba és elkezdtünk cookies-t gyártani. Titának van Kitchen Aid-je . Majd egyszer én is szeretnék egy ilyet. Ugyan azt a receptet csináltuk mint itthon Sara-val de még is más lett egy kicsit az ize. Fincsi.
Majd hazajöttünk mivel Abbynek edzése volt, és Saraék mentek, mi Ally-vel és Sara-val itthon maradtunk és néztük a várva várt Save haven-t. Ami nagyon nagyon jó volt.
Közben vacsiztunk , és a vége kicsit tipikus Nicholas Sparks volt, szomorú.
Amikor Roberték hazaértek néztünk régi  videókat, zenéket, Thriller , Hammer time meg hasonlókat.
You can t touch this

Holnap mennek foci meccsre a Gold cup egyik mérkőzésére, itt Dallasban. Szóval nekiálltunk pólókat gyártani.



A pólókra nehezéket kellett tenni , mert a levegő elfújta volna.


2013. július 22., hétfő

43. nap

Reggel  elvittük Ally-t röplabda edzésre, majd kicsit maradtunk is ott. Haza jöttünk és igazából nem csináltunk semmit, Abby-vel tévéztünk, játszottunk, olvastam.
Majd Robert ment vissza Ally-ért és már ebéd idő volt, igy a tegnapi húsiból csináltunk finom szendvicseket. Ebéd után leültünk játszani, majd én közben felhivtam anyát de sokat nem tudtunk beszélni mivel mentünk állatorvoshoz Nellával, és kiderült, hogy terhes. Szóval most mindenki boldog, de a kutyusok majd akkor érkeznek mikor én elmegyek, a következő héten, Ally megigérte, hogy majd küld képeket róluk.
Amikor hazaértünk én bejöttem és beszéltem az otthoniakkal, majd amikor befejeztük a társalgást, Saraék mentek edzeni mi a lányokkal itthon maradtunk és játszottunk, bújócskáztunk, hülyéskedtünk.
Saraék mikor végeztek be sem jöttek, hanem kint vártak minket a kocsiban, mivel mentünk vacsorázni a Taco bell-be. Ami nekem kifejezetten izlet, szeretem a tacot, a buritot és egyéb mexikói ételeket.

Innen elmentünk Ally.nek sortot venni, a röplabdához, meg úgy általánosságban. A sport bolt után átmentünk egy másik boltba, az Old navy ba, ahol elég nagy leárazás volt, én találtam 2 pólót.
Itthon a lányok rögtön mentek is lefeküdni, Abby már nagyon fáradt volt. Mi pedig kint tévéztünk, elsőnek én ültem ki olvasni, Roberték meg letusoltak. És bekapcsoltam a tévét, és elkezdtem nézni egy sorozatot, majd csatlakoztak hozzám. Sara blogot irt, én pedig magyaráztam Robertnek a sorozat lényegét hogy ki kivel van, meg hasonlókat, de nem éppen a legjobb epizód ment, igy szerintem sokat nem értett belőle, csak amit elmondtam, mivel végig beszéltem az egészet. Majd utána Jó barátokat néztünk.

2013. július 21., vasárnap

42. nap

Minden este kicsit nehéz neki állnom megirni a blogot, mivel össze kell szednem a gondolataimat és kicsit ilyenkor már fáradt vagyok. De minden nap megpróbálok, rendes mennyiséget irni, Sara igaz mindig leköröz.
Reggel a lányokkal korábban kezdtük a napot, mint a felnőttek, ők tévéztek én olvastam. És persze ment a sok sok hülyeség mint egész nap. Csináltam képeket, mert Abby megint bohóckodott, de azokat nem rakom fel ide.

Sara kelés után elment boltba, venni egy két dolgot a hétre, ebédnek és sütiknek. Robert kint füvet nyirt, Ally és én összepakoltunk a konyhában. Majd mikor megjött Sara kipakoltunk és elkezdtük csinálni  az ebédnek valót és a vacsorára a húst beraktuk pácba.

Ma nem csináltunk igazából semmi nagy dolgot, a vasárnapok pihenős napok. Délután Robert kint befejezte a füvet, Sara a gépnél ült, a lányokkal tévéztünk, és Wii-ztünk, kipróbáltuk a zumbát.
A mi nagyon vicces volt, egész nap röpködnek a viccek meg a hülyeségek. :D Én olvastam , majd Abby-vel kicsit fociztunk is.



Majd én néztem könyveket a gépen, Ally és Robert elmentek térdvédőért, mivel holnap Ally megy röpizni.
Nekiálltunk a vacsinak. Nagyon finom volt. Flekken husi, meg fincsi köret.
Este ki lett cipelve az egyik bútor a garázsba, ami a régi TV tartó volt, és be lett hozva az új dohányzó asztal.
Majd este focit néztünk, vagyis Saraék még mindig nézik, de ez európai foci. És megyünk majd szerdán a nagy meccsre de lehet hogy mi Ally-vel itthon maradunk, mivel nem vagyunk valami nagy drukkerek.

2013. július 20., szombat

41. nap

Huh.
Reggel mikor én felkeltem, Sara már a reggelit csinálta, pedig 7:30-kor keltem.. Ma nagy reggelit ettünk, 3 fajta étel volt, lett volna palacsinta is, de végül úgy döntöttünk hogy az inkább majd máskor.
8 órakor készen is lett a bacon, a rántotta, és egy kenyér pogácsa szerüség amit itt "sütinek" hivnak.




 Nagyon finom volt. Sara apukája is átjött, és velünk evett, hozta a kávés bögréjét is, mivel Saraék nem kávéznak. Tita sétálni volt reggel.

Reggeli után volt egy kis időnk és akkor lett behozva az új bútor és össze is szerelve, bele pakolva.



Nagyon jól néz ki
Majd egykor kezdődött Abby foci meccse, ahol 13-1 re nyertek. Nagyon ügyesek.

Délután 6-ig volt időnk csinálni valamit, és a lányokkal nekiálltunk társasozni, Abby folyamatosan viccelődött és csak nevettünk és nevettünk. 4 játékot próbáltunk ki, és nagyon jók voltak. Az utolsót csak elkezdeni tudtuk de nekem az tetszett a legjobban, disney-s társas DVD-vel és a DVD is a játék része, mert azt is használni kell, nagyon vicces..






Majd gyorsan átöltöztünk és mentünk a templomba, de most kivételesen nem csinosba, csak egy sortba és egy rendes pólóba, mivel ma a minden évben megrendezett BBQ party volt. De mielőtt elindultunk Sara kifutott gyorsan a postáért, mert már mentünk is, de ki sem lépett, és mondta, hogy NÉÉÉÉZD! megérkezett a kindle (e-book olvasó) WIIIIIIIIIIIII, csak hétfőre vártuk.


Amióta hazaértünk le sem teszem... :)
Szóval a kerti parti a templom kertjében volt, sok gyerek, rengeteg barátságos ember, és rengeteg vicces ember. Enni , inni való, snow cone, pop corn , minden. A gyerekek röplabdáztak , a kisebbek bent mesét néztek, rajzoltak a felnőttek pedig patkót dobáltak. Robert is benevezett és 3. lett. Én is kipróbáltam és nagyon nehéz eltalálni a vasrudat.








Volt egy nagyon vicces ember is .  New York-i akcentussal, mivel ott élt, és mesélt dolgokat, meg persze az ő beszéd stilusa kicsit más, a kiejtésben és a beszéd gyorsaságában is. Itt Texasban az emberek lassan beszélnek, és nem értik meg amikor valaki nagyon gyorsan beszél. Mutatta a különböző akcentusokat, és kifejtette hogy New York és Texas hol helyezkedik el... nem a térképen. Mivel megkérdeztem melyik államot szereti jobban. És egy kicsit nagy volt a távolság.
Sara alkoholt ivott és kérdezte a pasi tőlem, hogy én nem iszok e.  Mondtam , hogy nem , és Sara is mondta, hogy nem, ő 16 éves. A válasz nem az volt, hogy ja okés, értem. A VÁLASZ: De hát ez Texas.. :D
Mi Titával előbb haza jöttünk, Saraék még maradtak, Robert befejezte  meccset, és mi a lányokkal kicsit tévéztünk, majd mentek aludni.
Ma is volt egy szomorú dolog mgehalt Johnny Mansnail (Abby csigája, vizi), kimászott az aquáriumból és Abby nagyon szomorú volt egész nap miatta.